The Great White North (a Nagy Fehér Észak) – Amerikában csak így emlegetik Kanadát. Ehhez képest Vancouverben az óceán közelsége miatt kilenc hónapig esik az eső, aztán a maradék három hónapban meg olyan szárazság van, hogy az augusztusi erdőtüzeket kétszer csodálhattuk meg az idén: egyszer amikor itt voltunk, és le voltak zárva a turistautak, az ég szürke volt és a nap vörös, egyszer pedig amikor haza értünk, és az erdőtüzek füstje megérkezett velünk Magyarország fölé.
Két hete, amióta kiköltöztünk, minden vancouveri szenzációként meséli, hogy tavaly olyan kemény telük volt, hogy egyszer még a hó is esett. (Az itt élő magyar barátaink ki is találták, hogy be kéne indítani a hólapát bizniszt idekint, mert tavaly sehol sem lehetett kapni efféle alkalmatosságot.)
A mai időjárás megint kapóra jön a történelem vancouveri históriásainak. Ekkora most a hó:
Mivel itt általában csak északabbra autózva, vagy a hegytetőkön látnak havat, az autókat sem készítik fel a viszontagságos időjárásra. Négy évszakos gumikkal róják az utakat. Ennek reggel máris a tanúbizonyságát adta ez a busz és a belecsúszott terepjáró is az ablak alatt:
Lépésben haladt a forgalom az utakon. Amikor jó katasztrófaturistához méltón elindultam a havas tájat felfedezni, a rendkívül felkészült, éppen havat lapátoló második szomszéd úgy tolt oda egy "Hi!"-t az orra alatt, ahogy sose hallottam még ilyen rövid szóban kifejezve a "mindenki menjen a ..., különösen te" gondolatcsokrot. Pedig ilyen szép most North Vancouver:
Különösen meghitt volt bentről a hóesés, mert itt úgy szokás, hogy már december közepén feldíszítik a karácsonyfát, és ezt mi is megtettük néhány napja.
De aztán mi sem sokáig örültünk ennyire a fehér előkarácsonynak. Elment ugyanis az áram North Vancouver és West Vancouver jó részén is, és este ötig nem is jött vissza. A lakás viszonylag gyorsan kihűlt, és bár a gyerekek rendkívül élvezték, hogy zseblámpával világítunk, és pokróc alatt kucorgunk, én még este be akartam jutni a belvárosba, hogy megnézzük a moziban az új Star Wars filmet. A fiúk a bányából aztán megnyugtattak. A belvárosban ugyanis alig volt nyoma a hónak.
Szóval bejutottam, és haza is, különlegesen kecses balettmozdulatokkal.