Régóta adós vagyok az amazonos munkakezdésemre vonatkozó élménybeszámolóval, így most Niki remek posztjainak árnyékából pótolnám.

Mielőtt útnak indultunk, mindenki azt kérdezte tőlünk, hogy izgulunk-e. Ahogy Niki írta, ilyen érzések kialakulására nem volt időnk, az izgalomhoz idő kell, hogy fel tudd dolgozni azt, ami rád vár. Az első alkalmunk arra, hogy tényleg átéljük, ami velünk történik, a repülőn adódott és fájdalmas, kissé magányos érzés volt. Hiába, minket nem kergettek el az országból, önként távoztunk és viseljük ennek a döntésnek a következményeit és felelősségét.

Hasonló volt a munkakezdés. Miután kiértünk, a "Nem izgultok?" kérdést az "Izgulsz már a munkakezdés miatt?" kérdés váltotta fel és ismét nem volt rá időnk - a kinti ügyintézés, az albérletkeresés, a helyi különbségek tanulmányozása, tehát a beilleszkedés általános feladatai lefoglalták a figyelmemet. Amikor észbe kaptam, már a portán várakoztam a többiekkel, akik szintén aznap kezdtek. A következő turnus. Hiába, ha több ezer programozót veszel fel ilyen rövid idő alatt, a világ minden tájáról - amikor minden IT cég foggal-körömmel küzd a szakemberekért - hozzászokik mindenki, kialakul a folyamat. Mindenki, kivéve azok, akik aznap kezdenek. Ahogy felkapja az embert az olajozott gépezet barátságosnak tervezett, de mégis személytelen futószalagja. Kérik az útlevelem, igyak egy kávét, ha kérek, üljek le, visszaadják az útlevelem (huhh...), lefényképeznek, körbevezetnek a többiekkel együtt (játékszoba, alvószoba, imaszoba...), egy teremben átvesszük a kezdőcsomagot (laptop, táska, töltők, póló, belépőkártya - már rajta a 10 perce készült sztárfotómmal és az elmaradhatatlan Amazonos fémkulacs - katonai nevén csajka, amihez valami érthetetlen módon minden itt dolgozó ragaszkodik), jogi eligazítás, etikai eligazítás, cégismertető (mert hátha valaki nem tudja, hova vették fel) és persze az itt dolgozók bibliája, a Leadership Principals (Vezetői Alapvetések?) átbeszélése. Közben némi haverkodás a szomszédban ülő svéd sráccal, aki idáig Thaiföldön élt. Jópofa fickó, kár hogy a másik irodaházban dolgozik.

Sajnos számos részletre nem térhetek ki, nyilván az érdekesebbekre - kénytelenek lesztek elhinni, hogy jó volt az előadássorozat. Azért kiemelnék pár olyan apróságot, ami talán nem ütközik a titoktartási nyilatkozatommal. Olyan apróságokat, amikkel próbálkoznak a modernebb utat kereső szoftverfejlesztő vállalatok, de valahogy végül mindig kissé röhejessé válnak - sehogy sem lehet komolyan venni.

Az egyik ilyen a Leadership Principals, vagy Core Values, vagy akárhogy is hívják máshol. Fel voltam vértezve az ilyesmi ellen, annyiszor láttam máglyán égni. Üres szavak frappánsan előadva. Mindenki egyetért, de senki sem tartja be. Senkit sem érdekel. De az Amazonnál igen. Már az előadáson érződött, hogy jé, ez az ember elhiszi. És azóta látom, hogy itt tényleg alapvetések, valóban hangsúlyosak és mindent áthatnak: a folyamatokat, az értékeléseket, a vitákat. Mondhatnám persze, hogy biztosan ott működik, ahol a befogadó közösség kevésbé cinikus, mint egy átlag magyar fejlesztőcsapat, de nem hangzana hitelesnek egy a világ minden nagyobb bokra mellől verbuvált, ezerféle embertömegre vonatkoztatva. 

A másik hasonló apróság az, hogy itt a többség büszke arra, hogy az Amazonnál dolgozik. Úgy tekintik, mintha egy állam lenne az államban. Úgy nevezik magukat, hogy Amazonians (Amazóniai?). Összetartó "nép", önképző köröket, bulikat, képzéseket, sporteseményeket szerveznek, megy a belső adok-veszek, számtalan levelező listájuk van szinte minden létező és nem létező témában (és ezek tényleg válaszolnak egymásnak - döbbenet!). Korlátozott tapasztalatom alapján barátságosak és segítőkészek a kollégák.

A harmadik apróság pedig, hogy a mérnök minden. Talán úgy tudnám legjobban megfogalmazni, hogy nem kezelnek minket gyerekként (még ha néha úgy is viselkedünk), sem az üzleti oldal lázálmainak eszközeként. Szokatlanul sok teret és ijesztően (és ez tényleg a megfelelő kifejezés) sok bizalmat kap a mérnökember.

Ok, a lényeg: az irodában van sör. Bármikor fogyaszthatsz belőle, de ittasan nem dolgozhatsz. Fő a biztonság.

A liftek okosak és gyorsak. Úgy hívod, hogy beütöd az emeletet, ahova menni akarsz és megmondja melyikbe szállj be. Fülkén belül nincs is emelet gomb, úgyhogy jobb, ha nem csak úgy beugrasz az egyikbe. Viszont így többnyire nincs felesleges megálló, folyamatosan gyorsít, majd a végén lassít, pár másodperc 14 emelet.

Ahogy minden más nemzet is képviselteti magát, szerencsére magyar sorstársak is vagyunk páran. Jólesik magyar szót hallani néha.

Most a képzésem folyik, ami többnyire önképzés. Van egy listám, amit pipálgatok, minden meg van tervezve. Még jópár hét ismerkedés vár rám, mielőtt ténylegesen munkára fognának. Még nem vagyok itt elég régóta ahhoz, hogy véleményt tudjak formálni, de a benyomásaim jók. Jó a hangulat és egyre otthonosabbá válik számomra is. Egészen pozitívan várom a folytatást.