Az ünnepek alatt elkezdtük felfedezni a túralehetőségeket Vancouverben. Ma a Cypress Parkban tettünk egy kiadós sétát. A vadon kifejezéssel nem túlzok - már tényleg csak Szimba hiányzott a sziklacsúcsról. 

A hegyi patak mentén lépten-nyomon vízeséseket látni. Ahol a sziklákra zúdul a víz, ilyen szépen törik meg a visszaverődő permetben a fény. Az útvonalon egyszer csak kerítés fogad minket, rajta egy tábla, hogy innentől az érintetlen vadonban vagy, csak saját felelősségedre lépj be. Szerencsére a macik ilyenkor alszanak, a puma meg csak kisemberekre vadászik. A hó itt csak nyomokban lelhető fel, az hőmérséklet ma 4 fok körül van. 

Vártam egy kicsit Tarzanra, de csak Thort találtam meg az egyik fa alatt. 

Bár az eső nem esik, folyamatosan szitál a nedvesség a fákról. Az előző napokban ugyanis végig zuhogott. Kicsit magasabban, a vancouveriek kedvenc hegyén, a Grouse Mountain-en ezért rengeteg friss hó esett, és karácsony másnapján, amikor mi is felmentünk, a szabad parkolóhelyekből és a felvonó előtt kígyózó sorból arra következtetek, hogy az egész város ott volt. Akárcsak a Cypress vízesések, a Grouse is kb. negyed órányira van autóval. Még egy felet rá kellett szánni a parkolásra, a másik felet meg a sorban állásra... Még szerencse, hogy odafent mindent lehet csinálni a síeléstől a seggen csúszásig (ami egyébként a mi fogadott lányaink kedvenc időtöltése), ezért eloszlik a tömeg. És meg is tudom mutatni, miért éri meg felmenni.

Igaz, itt mi már lefelé jöttünk, de csak ekkor jutott eszembe, hogy akár kamerázhatnék is (főleg, mert felfelé utazás közben összenyomott a büdi tömeg sílécekkel és snowboardokkal). Ezen a romantikus kis lanovkán:

A lényeg: gyönyörű, havas, kedves hegyecske ez itt, amit nagy becsben tartanak a vancouveriek. Rengeteg sípálya van, korcsolyapálya, gyönyörű kivilágítás, rénszarvas, minden, ami kell. Tényleg, unott rénszarvas is.

Kettő is van belőle, a másik is pont úgy lelkesedik, mint ez itt. Elfáradtak a karácsonyi szezonban. Mi Katával és Lillával koriztunk. Lilla már profi, Kata pedig sokat fejlődött, és erre nagyon büszke is vagyok.

Így kezdtük, de másfél órával később már úgy odatotyogott hozzám, hogy észre sem vette, hogy kori van a lábán. (Otthon van egy tenyérnyi korcsolyám, én sem voltam sokkal öregebb, amikor elkezdtem ezt a kemény sportot.)

Kornél elhatározta, hogy megtanul snowboardozni, Csabi most is kint van. 

Csodás túraútvonalak vannak a hegyen, rengetegen hótalpaznak. Az a terv, hogy holnap mi is kipróbáljuk.

Találtunk egy csodaszarvast. Ez az aranyszarvas olyan nagy, hogy mi nagyjából a térdéig érünk, ha mellé állunk. Szóval képzelhetitek, mekkorák ezek a fenyők.

Hát így tengetjük az év utolsó napjait itt Kanadában. Nálatok már szilveszter van. Legyetek nagyon boldogok az új évben! A kiscsajokkal búcsúzunk mára, zárul Niki mókatára.